Hozzávalók
Az alaphoz
200g keksz
1 csipet só
75 g vaj
A sajtkrémhez
750 g krémsajt
100 g fehér csokoládé
300 ml habtejszín
3 db tojás
1 db vanília
75 g finomliszt
100 g porcukor
A sóskaramell-öntethez
200 g cukor
60 g vaj
2.5 dl habtejszín
1 kávéskanál só
Elkészítés
A kekszet kézzel törjük apróbb darabokra, tegyük késes betétű aprítógépbe és daráljuk finomra. A vajat olvasszuk fel és adjuk a morzsához, valamint dobjunk hozzá egy csipet sót. (Ha a keksztől nem lenne elég édes, akkor kevés cukrot is tehetünk még bele.) Alaposan keverjük össze, majd simítsuk egy kivajazott és sütőpapírral bélelt tortaformába, és tegyük a hűtőbe fél órára. A sajtkrémhez A fehér csokoládét törjük össze, majd a tejszínnel együtt vízgőz felett olvasszuk fel. A krémsajtot kanalazzuk keverőtálba, adjuk hozzá a tojásokat, a csokoládés-tejszínes keveréket, és kézi habverővel dolgozzuk simára. Kaparjuk hozzá a vanília magjait, és két részletben szitáljuk hozzá a cukrot és a lisztet, majd keverjük csomómentesre. Öntsük az egészet a pihentetett kekszalapra, majd tegyük 150 fokra előmelegített sütőbe kb. egy órára. Akkor lesz jó, ha a teteje már éppen barnulni kezd, a széle már szilárd, de a közepe még kicsit rezgős. A megsült tortát hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, majd tegyük a hűtőbe 4-5 órára vagy akár egy teljes éjszakára. A sóskaramell-öntethez A cukrot alacsony hőfokon egy magas falú lábasban olvasztani kezdjük. Nem keverjük, nem nyúlunk hozzá. Ha kicsit füstöl, akkor sem. Miután felolvadt, hozzádobjuk a vajat, és gyors mozdulatokkal eldolgozzuk a cukorban, majd a lábast levesszük a tűzről. Fontos, hogy a habtejszínt felmelegítsük, mielőtt hozzáöntjük a szószhoz, mert különben összeáll az egész. A langyos tejszínnel és egy fél teáskanál sóval tehát összekeverjük, majd az egész masszát lehűtjük. Amint a vaj kicsit megszilárdul benne, sűrű krémes állaga lesz a szósznak. Tálalásnál a tortaszeletre csorgatjuk, vagy kiskanállal esszük, mert isteni.
Comentarios